tamasfoto
Menü
 
Galéria
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozás

MAGÁT TAMÁS 

FOTÓS OLDALA

1967-ben születtem, Balassagyarmaton. 14 éves koromig egy kis faluban éltem, Patvarcon. Elég hamar kiderült, hogy könnyen tanulom a matematikát, s az osztálytársaimnak is jól tudtam segíteni! Középiskola után egyenes út vezetett a tanárképző főiskolára, melyet Egerben végeztem el. A geometria volt a kedvenc tantárgyam, melyet a mai napig is nagyon jól tudok hasznosítani!

Sokszor előfordult az életemben, amikor érdekes, megörökítendő dolgokat láttam, hogy gondolatban kattintottam egyet a nem létező fényképezőgépemmel :)

Később, 2001– ben  gyermekeim születése után végre rászántam magam, s vettem egy Nikon F 55– ös tükörreflexes fényképezőgépet, hogy legyen mivel megörökíteni a csemetéket. Rövid idő múlva azon kaptam magam, hogy több kép készül a minket körülvevő természetről, mint a gyerekekről. Később még egy SIGMA 70-300 DL SUPER MACRO optikát is sikerült beszereznem, hogy a kialakult szenvedélyemnek jobban hódolhassak. Különböző internetes fotóportálokon edződve ma már elmondhatom, megtanultam 1-2 dolgot a fotózással kapcsolatban.

2006-ban bővült a felszerelésem egy NIKON D 70s Digitális tükörreflexes géppel, így most már sok mindent lencsevégre kaphatok!

Volt már több önálló kiállításom Dunakeszin, Budapesten.

Dunakeszin  - ahol élek -  helyi pályázatokon szerepeltem már jó eredményekkel.         Fényképeztem már esküvőkön. S azt hiszem, ismerőseim örömére sok képemet őrzik becsben, bekeretezve lakásaik falán.

Hétköznapi pillanatokat mutatok a természetből, olyanokat, melyeket bárki láthat, de a mai rohanó életünkben nem mindenki képes észrevenni. Lassítsunk tehát, próbáljuk meg látni, vegyünk észre környezetünkben lévő formákat, színeket. Hagyjuk, hogy érzéseink kicsit uralkodjanak tudatunk fölött. S egy új világ nyílik majd meg előttünk melyben tisztábban, szebben láthatunk mindent.

 

 

Az idetévedt LÁTOGATÓNAK jó szórakozást, kellemes nézelődést kívánok!

Az oldal megtekintését 1024 x 768- as felbontásban javaslom!

 

 

 

 

 

KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Kézzel készített, egyedi ajándék- és dísztárgyak... www.lavandasdesign.gportal.hu :)    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    "A FANTÁZIA VILÁGA"Nézd és Láss egy Új Világot!Több Ezer Fantasy Kép,Videók,Filmek,stb. "A FANTÁZIA VILÁGA"    *****    Eladó gép, szerszám hirdetések    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVSÁGOK,EXTRÁK...    *****    Csináld magad egyszerûen, kreatívan és olcsón! Légy stílusos költségkímélõ módon! Kreatív blog igényes lányoknak :)    *****    Hennel Ádám és csapata a VIVA TV-ben járt - Kristen Stewart a Balenciaga új arca - Iszak Eszter filmekben szerepelne    *****    15 féle OKJ képzés 18-22 éveseknek. Heti 2 nap, délutáni órák, munka mellett is végezhetõ. Érdekel? Már csak néhány szabad hely van - jelentkezz most!    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Nina Dobrev letölthetõ részek, elõzetesek, naprakész információk, új desing THE VAMPIRE DIARIES-NINA DOBREV as ELENA    *****    Minden olcsón a tied lehet, alkudhatsz is az árakból! Ajándékozz csekély összegbõl! Használati cikkek, régiségek, stb.    *****    Csajok, nézzétek meg, milyen cikkekkel várunk titeket a közelgõ Valentin nap és a tomboló mínuszok alkalmából! :-)    *****    Titkos jóslat a Facebookos követõknek! Like-oljon minket és kérje szzemélyre szóló Titkos jóslatát ingyen!    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVITÁS,EXTRÁK...    *****    MINDEN 100.NYER!!!AKCIÓ AKCIÓ AKCIÓ!!! KRITIKA KÉRÉS,TÁRSSZERKESZTÕ FELVÉTEL,KREDIT,KREDIT!RENDELJ PROFI DIZIKET!!!JELIZ    *****    Nem kapsz elég és õszinte kritikát a történeteidre? KATT Bármit elolvasok és mindenrõl van véleményem. KATT    *****    Megnyítl a leújabb Vanessa Hudgenses weblap, melyne rengeteg infót, és rengeteg friss hírt találsz Nessáról. New dizi.!