EGERÉSZÖLYV

 

Éhes vagyok, fiókáim a fészekben

ennivalót követelnek.

Ha most kutató szemem elé kerülsz,

nem menekülhetsz!

Szárnyaim segítségével utolérlek,

erős karmaimmal megragadlak,

horgas csőrömmel szétszaggatlak.

 

Nem vagyok gyilkos,

CSAK éhes vagyok.

 

Hűvös szél borzolja tollaimat,

hosszú köröket írok az égre.

Kereslek!

Míg meg nem talállak végre!

GYÖNGYÖK

 

Hajnal van, harmatban lépkedek,

gyöngyöt fűzök, Néked.

Tükörként látom magam,

s álmainkat,

minden apró gyöngyben.

Ott csillog bennük a remény!

 

De félek, mire a nap felkel,

s Te is felébredsz,

gyöngyeink köddé lesznek!

 

Vajon az álmainkkal mi lesz?

 

 

ŐSZI EMLÉK

 

Éjszaka hideg volt.

Reggelre lebénított a fagy.

Alig bírtam kivárni

a nap langyos fényét.

 

Pedig nemrég még

fenn ültem, friss zölden az ágon,

rügyekből fakadt tavasz idején.

Hűsöltem a fülledt nyári éjszakákon,

megfürödtem záporcseppjeiben.

Boldog voltam, azt hittem én.

 

Aztán egyszer csak ősz lett,

sárga, vörös, majd barna ősz.

 

Most itt úszom egy pocsolyában.

Van, aki rám tapos,

van olyan, ki rám se néz.

Testem lassan elalszik,

a hosszú tél hótakarójával

elemészt.

De testem és lelkem újjászületik,

az új tavasz idején.

 ŐSZI REFLEXIÓK

 

Egyedül vagyok,

körülöttem minden

csak halványan dereng.

 

Nem emlékszem mi volt,

nem tudom mi lesz.

 

Könnycseppek ülnek arcomon,

testemben már alig lüktetnek az erek.

Erősen kapaszkodom

a közelmúlt tükörképeihez.

De érzem, hogy valami végleg

Elsüllyeszt!

 

És rövid idő múlva

én is csak halvány,

elmosódott emlék leszek!